Egy pótrész lélektana

Egy pótrész lélektana

Reklámokban számtalan esetben jön szembe velünk hajhullással, vagy hajritkulással kapcsolatos hirdetés, amely a termék ilyen, vagy olyan előnyeit ecseteli, kisebb, nagyobb hitelességgel.

Nem tisztünk más portáján söpörni, ezért inkább csak magunkba nézünk és konkrét példán keresztül megmutatjuk, mit is nyer azzal a kedves vásárló, ha a HairContrast-tal kerül kapcsolatba.

Érdeklődőink 80%-a hölgy, legnagyobb részben ritkuló hajukra, vagy hajhullásra keresnek megnyugtató és tartós megoldást. Kézenfekvő, hogy a Tparting pepi pótrészünket ajánljuk nekik. Egyrészt ez már több 100 vendégünknek bevált, másrészt ez egy olyan csúcsminőségű pepi pótrész, amely rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amivel egy pótrésznek rendelkeznie kell. Mégpedig azzal, hogy ez nem tűnik pótrésznek. Az igazán profi pótrész ugyanis annyira természetes hatású, olyan szépen simul a vendég saját haja közé, hogy olyan, mintha saját haj lenne. Ezért is szoktuk viccesen mondani klienseinknek: – „ha megdicsérik póthajad, akkor az már régen rossz, mert látszik rajta, hogy póthaj” – 

Mi mégis azt mondjuk most, hogy nem a termékünk az igazán fontos. Hanem az érzet, amit viselése kivált gazdájából.

De pontosan mit is értünk ez alatt?

Azt, hogy ilyenkor nem csak egy pepi pótrészt veszel meg, hanem azt az érzést, amit viselésével elérsz.

A mindennapi szorongást, amit hajhullásod, vagy hajritkulásod okoz, felváltja egy megnyugtatóbb biztonságérzet. Jó érzés innentől kezdve tükörbe nézni, jó érzés társaságba menni, begyűjtve az elismerő pillantásokat… De ha ezt nem is, maga a tudat, hogy nem kell gyomorgörccsel kelni, nem kell szorongva kilépni az utcára abban a tudatban, hogy vajon kinek tűnik fel ritkuló hajad, vagy a vékony hajszálak között kikandikáló fejbőröd.

A biztonságérzet, nyugodt közérzetet szül, ami kihat a mindennapokra. Sokkal kiegyensúlyozottabb, életvidámabb tőle az ember, nem vonja el a figyelmét egy olyan bosszantó dolog, ami önhibáján kívül okozott mindennapos problémát viselőjének. 

Lehet, hogy számos egyéb problémával is küzdesz? Lehet. 

Lehet, hogy egy hajpótlás nem oldja meg önmagában problémádat? Lehet.

De akkor is egy gonddal kevesebb. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Ha van egy biztos pont az életedben, az sokkal könnyebben átsegíthet a többi nehézségen is!

A Tparting pepi pótrész pedig ilyen!  Viselésével tudod, hogy van egy hűséges társad, amire mindig számíthatsz, mert nem hagy cserben. Vele sokkal vállalhatóbb lesz megjelenésed…

Ha tehát nézelődsz, mérlegelsz, ne a termékre fókuszálj, hanem mindarra, amit általa megkaphatsz mindennapjaidba.

Ez pedig túlmutat egy egyszerű hajdarabon…

Vissza a blogba