A hajpótlások és a hajápolók szimbiózisa.

A hajpótlások és a hajápolók szimbiózisa.

Amikor mindent bizonyít a matek.

Most egy kicsit kemények leszünk. Ez lehet, hogy sok mindenkinek nem fog tetszeni. Bár, ha abból indulunk ki, hogy olyan dolog nincs, ami mindenkinek tetszik, akkor még nyugodtak is lehetünk ettől a ténytől. Mégsem vagyunk azok. Most elmagyarázzuk miért.

Egy korábbi cikkünkben már boncolgattuk a témát, ám most kénytelenek vagyunk visszatérni rá. Egy konkrét eset apropóján. A következő történt:

Néhány napja kiküldtünk egy hírlevelet fodrászpartnereinknek, amelyben tájékoztattuk őket arról, hogy január 1-től csak hajápolókkal együtt adunk el új vendégnek Tparting pepi pótrészt. Ez persze nagy felzúdulást keltett, a következő okok miatt.

Az egyik partnerünknél észrevettük, hogy rendelésében nem szerepel hajápoló a Tpartingja mellett. Rákérdeztünk, hogy mi ennek az oka, mire ő érdekes választ adott.

„A vendégem így is alig tudja kifizetni a Tparting árát, hajápolókra már végképp nincs pénze!”

Mi csípőből visszakérdeztünk:

„Akkor miért akar Tpartingot?”

Néma csend…

Tegyük akkor tisztába ezt a párbeszédet: szilárd meggyőződésünk ugyanis, hogy aki egy prémium hajpótlásért ki tud fizetni közel 100 ezer forintot, annak nem okozhat gondot egy 15 ezer forintos hajápoló megvásárlása. Ha árérzékeny, akkor miért akar prémium hajpótlást magának? Ha megnéz magának minden forintot, nem pont azt kellene elérnie, hogy a lehető legjobban jőjjön ki hosszútávon is anyagilag a vásárlásból?

Mielőtt azonban pökhendi nagyképűséggel vádolna bárki is minket, matekozzunk egy kicsit és nézzük csak meg, hogy valóban ennyire nem érdekelnek minket vendégeink, vagy épp nekik akarunk jót ezzel?

Egy Tparting pepi pótrész körülbelül 90 ezer forint. ha nem vesz hozzá semmit a vendég, akkor a fodrász munkadíjával együtt körülbelül 110-120 ezer forintot hagy a szalonban. Mivel nem szakszerűen ápolja pepi pótrészét, ezért legkésőbb 1 hónap után vissza fog jönni, hogy töredezik, gubancolódik és hullik hajpótlása. Fodrásza vagy meg tudja menteni az igénybe vett pótrészt, vagy nem és akkor újat kell rendelnie, újabb 90 ezer forintért. Egy hónap használat után… A mérleg egyik serpenyőjében tehát egy hónap után körülbelül 240 ezer forint található… De lássuk mi van a másik serpenyőben:

A vendég megveszi a Tpartingot a hajápoló anyagokkal együtt. Ez 90+15+ a fodrász munkadíja 20-30 ezer. Így körülbelül 140 ezer forintot hagy a szalonban. a 120 ezer helyett. Rendszeresen ápolja Tpartingját, 1 hónap után nem egy igénybe vett, használhatatlan hajjal tér vissza az újra ragasztózásra. A hajápolóját több mint fél évig, hajpótlását pedig akár másfél évig is hordhatja így. Hol is tartunk? A serpenyő másik felénél tehát ez az összeg továbbra is 140 ezer forint. Az állás nagyjából 240.000 Ft a 140.000 Ft-tal szemben. Százezer forint különbséggel.

Akkor most kinek is akarunk rosszat?

Kíváncsi vagy rá milyen hajápoló menti meg Tparting pepi pótrészed?
Kattints ide.

Tanulmányozd át árainkat, ossz, szorozz, kalkulálj és meglátod, csak neked akarunk jót:
Ide kattintva megteheted

Ha viszont kérdéseid volnának, bátran fordulj szakembereinkhez erre a linkre kattintva.

Vissza a blogba