Dumits Dorottya

Szigetcsép

Amiben segíthetek:

  • Női hajpótlások
Időpontfoglalás

Bemutatkozás

„Régóta kacérkodtam már a HairContrast-tal, de mindig volt valami különleges élethelyzet,
ami miatt nem vágtam bele. Utólag már bánom, mert látva kollégáimat, így ők sokkal
hamarabb tudtak kiépíteni maguknak stabil vendégkört ritkuló hajú vendégekből. Erika
jóvoltából aztán Budapesten én is megismerkedtem ezzel a nagyszerű hajpótlási technikával
és amióta alkalmazom, valóban más fodrásznak érzem magam. Kezdjük azzal, hogy a
kollégáim csak vágnak, festenek és szárítanak én viszont komoly hajproblémákat oldok meg.
Olyanokat, amiket a környékemen senki más nem tud megoldani. Ezt a hálát látom
vendégeim szemében, egy-egy jól sikerült Tparting felhelyezés után is. Feszengő
pillantásokkal érkezve, kivirulva távozva. Ez a leggyakoribb szitu. Mivel mindig is szerettem
örömöt szerezni és nagy dolgokat végrehajtani, így nekem sem mindegy, hogy vendégem egy
rutinszerű 10 órási programja vagyok, vagy esetleg egy olyan meghatározó személlyé,
akihez, ha esik, ha fúj el kell menni. Úgyhogy kedves érdeklődő! Ha ritkul a hajad, vagy
kopaszodsz Budapesttől délre megtalálsz.”

Így dolgozom:

Mire számíthatsz, ha hozzám jössz?

1. Időpontot kapsz előre, amit pontosan betartok

2. Átbeszéljük pontosan milyen megoldás a legtökéletesebb számodra

3. Kiválasztjuk a megfelelő termékeket

4. Felhelyezük a póthajat, fontos ez nem egy kellemetlen beavatkozás, semmi rosszra ne készülj :-)

5. Láthatod a végeredményt és ha bármi kérdésed merülne fel megoldjuk

6. Megbeszéljük az ápolási és gondozási teendőket

  • Előtte

  • Utána

Ha kérdésed van vagy szeretnél jelentkezni konzultációra kérlek hívj az alábbi számon: